Gönczy Pál (1817-1892) reformerpedagógus, oktatáspolitikus, Hajdúszoboszló híres szülötte sok szállal kötődik az Érmellékhez, Kölcsey, Ady, Kazinczy, Fényes Elek szülőföldjéhez.

1838 tavaszán miután befejezte a debreceni főiskolán 3 éves filozófiai és 1 éves magánjogi tanulmányait kiment Érköbölkútra tanítónak. Rövid időn belül alkalom nyílott, hogy elszegődjön nevelőnek a helybeli Saárossy családhoz, de még ugyanabban az évben Dráveczky I. Gyula gyerekeinek nevelője lesz Gálospetriben (1838- 1844 között).

Gönczy Pál

Ebből az időből származik Gönczy Pállal kapcsolatban a következő anekdota: A falusi tanítóság az Ő korában nem volt könnyű hivatás. Valószínű ez késztette arra, hogy szobája ajtófélfájára felírja krétával, hogy „szokom”. Miután megkapta a nevelői állást és a szekérre kihurcolkodott, visszament a szobájába és kijavította az írást az ajtón: „szököm”.

Gálospetriben megbecsülésben volt része és megtalálta azt a munkát és környezetet, amire vágyott. Itt rendelkezésére állt a földbirtokos Dráveczky család gazdag könyvtára, Zsigmond király és fejedelemség korabeli dokumentum gyűjteménye és lehetősége volt, hogy megfigyelje, ami a gazdaságban történik. Füvészkedésre, kertészkedésre is szakított időt. Gazdasági szakkönyveket olvasott, gazdálkodási tanácsokat adott. Tanítványai számára papírból földgömböt készített.

Dráveczky II. Gyula a gálospetri udvarház örököse (a fotó 1865-ben készült, Déry Múzeum, Debrecen)

Gönczy körül a környéken lakó nevelőkből, tanítókból csakhamar egy társaság alakult ki. Közöttük lehetett Szilágyi István is, aki 1831-1843 között volt Gálospetriben kántortanító. Gyakran találkoztak, pedagógiai és nevelési témákról tárgyaltak, de a zene és a tánc is része volt együttlétüknek.

Gálospetriben ismerkedett meg Végh Jozefával, a nagy műveltségű helybéli lelkész Végh József lányával, akit feleségül vett az 1844- es svájci utazása után. 5 évet élt Gálospetriben, 1844-ig, amikor visszatért Debrecenbe tanulmányai folytatására. Ebben az időszakban Gálospetri gyorsan fejlődő nagyközség volt. 1828-ban 860 lakosa volt, de 1851-ben már 1069. Jelenleg is közepes nagyságú falu 1006 lakossal.

Dráveczky kúria Gönczy Pál korában

Gönczy Pál nemzetőrtisztként részt vett az 1848-as szabadságharcban, melynek bukása után apósához Gálospetribe vonultak vissza, ahol magánintézetet alapított, amit 1850-ben Székelyhíd szomszédságában lévő kólyi birtokára helyezett át, ahol a munkára nevelés nagy hangsúlyt kapott, de még ebben az évben Pestre költöztek. A Gönczy és a Végh családok kapcsolata igen szoros maradt Pestre költözésük után is, annál is inkább, mert Végh Jozefa testvére József feleségül vette Gönczy Pál Rebeka húgát.

Apósa Végh József 1831 és 1850 között volt Gálospetriben lelkész, erre az időszakra esik az 1834-es érmelléki földrengés, mely Gálospetriben 8-as erősségű volt és romba döntötte az 1621-ben épült református templomot, melynek újjáépítéséig 27 éven keresztül az iskola udvarára épített deszkasátorban volt az istentisztelet.

Az 1864-ben felépült gálospetri református templom napjainkban

Gönczy Pál gálospetri-i tartózkodása idején a legnagyobb birtokkal, 500 holdal rendelkező Dráveczkyakon kívül még két nagy birtokos család élt a faluban: a Fráter Gedeoné és a Bernát Vinczéé, akik a Dráveczkyekhez hasonlóan árpádkori felmenő ősökkel rendelkező országos és megyei tisztségeket viselő nemesi családok.

Mindhárom család jelentékeny összeggel hozzájárult a templom újjá építéséhez. A református templom falán ma is megtalálható a gálospetri Dráveczkyek ősének, a várkastélyépítő ezredes és nagykövet Dráveczky Lászlónak a felesége, Darvas Heléna által készített latin nyelvű halotti márványtáblája a Dráveczky és Darvas család címerével.

Dráveczky László halotti márványtáblájának részlete – Dráveczky és Darvas család címerével

Fráter Gedeon nagyobb fia Zsigmond Dráveczky Bertát vette feleségül, kisebbik fia Vince, pedig Bernáth Ilonát. A Dráveczkyekkel való sógorság kapcsán nagyon valószínű, hogy a Fráter és Bernáth családdal is volt kapcsolata Gönczy Pálnak.

 

Város utca

Város utca és a várdomb

A földrengéskor elpusztult a Dráveczkyak 18-ik században épült négybástyás várkastélya is, melynek emlékét ma is őrzi a hajdani várhoz vezető utca. Ennek ma is Város utca a neve.

A Dráveczky várkastély maradványa

Kilátás a várdombról a mocsaras Ér völgyére

Kazinczy Ferenc írja az 1834-es földrengés utáni helyzetről: a Petriben lévő Dráveczky négy sarokbástyás nagykastélynak fele földig omlott, a templom használhatatlan.

Dráveczky várkastély 1780-ban, a földrengés előtti állapotában.

A falu központban a református templommal szemben a családnak volt egy udvarháza is, melyet az idősebbek kisudvarként emlegetnek. Valószínű itt laktak a földrengés utáni időszakban, amíg fel nem épült 1846-ban egy tágasabb kúria ugyanazon a telken.

Dráveczky várkastély 1860-ban, a földrengés utáni állapotában.

Ebben Gönczy Pál is járt, ugyanis 1951-ig amíg apósa a faluban szolgált gyakran megfordultak Gálospetriben és ilyenkor bizonyosan meglátogatta volt növendékeit. A kúriát I. Dráveczky Gyula, híres agarász és lótenyésztő építette, akinek öt gyereke volt. Ezeknek volt a nevelője Gönczy Pál. Közülük a kúriát II Dráveczky Gyula örökölte, akinek felesége Fényes Erzsébet 13 gyereket szült. Fényes Erzsébet a híres statikus és geográfus Fényes Elek családjából származik.

Ez a kúria jelenleg tulajdonunkban van. A következő évben felújítjuk az épületet és szándékunk kiállítással és emléktáblával itt emlékezni Gönczy Pál gálospetri éveire. Ezenkívül javasolni fogjuk, hogy a helybeli iskola vegye fel Gönczy Pál nevet.

1846-ban épült Dráveczky kúria napjainkban

A faluban van még egy Dráveczky udvarház, amely 1895-ben épült. Ebben iskola volt az 50- es és 60-as években, de elhanyagolták, emiatt jelenleg romokban van, így az 1846-ban épült kúria az egyetlen épület, amelyhez a Dráveczkyak és Gönczy Pál emléke kötődik. Az épületet ebben az évben műemléknek javasolták.

A Gálospetriben töltött évekre Gönczy Pál bizonyosan szívesen emlékezett a későbbiekben, mert ebben a faluban volt fiatal pályakezdő pedagógus tele ambícióval és itt udvarolt leendő feleségének, megízlelte a híres érmelléki borokat és még látta az érintetlen érmelléki lápvilágot.

Elhangzott Hajdúszoboszlón, 2018 november 17-én

Gönczy Pál emlék konferencián

Kéri Gáspár és Kéri Ildikó Erzsébet

Gönczy Pál  életpályája Gálospetriből való elköltözésük után

1945-től  Zeleméren svájci mintára szervezett árvanevelő intézetet vezetett. A 20 holdas birtokkal rendelkező, öt épületből álló intézetnek 15 növendéke volt. Az elméleti ismeretek (olvasás, írás, számtan, növénytan, történelem, földleírás, magyar nyelvtan, csillagászat, földmérés, rajzolás, stb) mellett a gyakorlati foglalkozások ugyanolyan fontosak voltak. A növendékei nyáron kertészettel, eperfák gondozásával, selyemhernyó tenyésztéssel ismerkedtek, télen a szabó, esztergályos, cipész, asztalos mesterség fogásait sajátították el. Gönczy velük együtt dolgozott, mivel ő is kitanulta ezeket a szakmákat.

Közvetlen viszonyt alakított ki a diákjaival, gyakran érdeklődött tapasztalataik után. 1848-ban a háborús viszonyok közepette bizonytalannak látta a jövőt, ezért feloszlatta intézetét, mely a szervezett gyermekvédelem első hazai intézménye volt. Ekkor feleségével együtt visszatért Gálospetribe, majd Kólyra,  innen hívta meg Pestre, tanintézetébe Szőnyi Pál (1808-1878), aki szintén a Debreceni Református Kollégium diákja volt egykor. Gönczy 1850-ben Pestre költözött.

1852 őszén saját tanintézetet alapított, ahol a modern nyelvek oktatása mellett a kerti és ipari munkák is a nevelés szerves részét képezték. 1859-ben az iskolát átadta a református egyháznak, melyet Török Pál főgimnáziummá szervezett (Lónyay utca). Az intézmény igazgatója 1867-ig Gönczy Pál volt. 1857-ben a reformátusok országos tanügyi bizottságának a tagja lett, élete végéig részt vett a dunamelléki egyházkerület tanügyeinek vezetésében. A következő évben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta.

1867-ben Eötvös József a közoktatásügyi minisztériumba hívta munkatársnak, osztálytanácsossá nevezték ki. 1874-ben miniszteri tanácsossá léptették elő, 1888-ban pedig címzetes államtitkárrá. Itt lehetősége nyílt arra, hogy népoktatásra vonatkozó elképzeléseinek egy részét a gyakorlatban is megvalósítása. A minisztérium jelentős eredménye volt az első népiskolai törvény kidolgozása és elfogadtatása, mivel akkoriban százezrek nőttek fel tudatlanságban. Gönczy a törvényjavaslata véglegesítésében vett részt. Számára a népiskolai törvény cselekvési alapot jelentett, melyen építkezve- hosszabb idő elteltével – „újra lehet alkotni” a nemzetet.

Elkészítette a törvény végrehajtási utasításait, irányította az iskolák pedagógiai munkáját, szervezeti útmutatókat, szabályzatokat készített, tanfelügyelők, iskola-székek, iskolatanácsok számára írt utasításokat. Jelentős az 1869-ben készült tanterve, mely tankönyveket, felszereléseket is ajánlott.

Ő készítette el továbbá közoktatási miniszter jelentéseinek népoktatásügyre vonatkozó részét.

A törvény végrehajtásának megkönnyítése céljából Gönczy gyakorlati útmutatót készített Népiskolai épülettervek címmel. Ebben részletes utasítással szolgált az iskolaépületek tervezéséhez, berendezéséhez.

Gönczy számára elsőrendű szempont volt, a tanulók egészségének védelme, ezért a legkisebb tantermekbe is három ablak beépítését javasolta. Különös gondot fordított a tantermek legfontosabb bútorzatának, az iskolapadnak a helyes megszerkesztésére. Ennek érdekében méréseket végzett, és kiszámolta az egyes korcsoportok átlagos magasságát.

Az 1870-es években az iskolák nem rendelkeztek magyar nyelvű taneszközökkel, így minisztériumi tisztviselőként Gönczy Pál egyik legfőbb célja volt, hogy tanítási eszközökkel lássa el azokat. Az írva olvasás tanításához falitáblákat, mozgatható betűket, földrajzhoz földgömböket, tellúriumokat, fali és kézi térképeket, a természetrajzhoz fali abroszokat, különféle gyűjteményeket készíttetett, hogy eredményesebbé tegye az oktatást. Az eszközök használatához módszeres és részletes utasításokkal látta el a tanítókat.

Gönczy szívügyének tekintette a térképek szerkesztést. 1874-ig nyolc iskolai fali és hét kézi térképet jelentetett meg tízezres példányszámban, melyek magas színvonalon szolgálták az oktatás igényeit. Gönczy gondoskodott földgömbök magyarításáról és gyártásáról is. Térképészeti munkásságának csúcsa az 1890-ben kötetben megjelent Magyarország megyéinek kézi atlasza. Az egyes térképlapok természetföldrajzi, közigazgatási és gazdasági adatokat tartalmaztak. Mindezeken kívül számos társadalmi szervezetnek, tudományos társaságnak volt a tagja.

1889 őszén vonult nyugdíjba. Érdemei elismeréseként ekkor nevezték ki a főrendház tagjává. Utolsó éveit gazdálkodással töltötte Heves megyei birtokán, Karácsondon. Itt hunyt el 1892. január 10-én.

 

Bibliográfia: – Városi kincsek, helyi értékek Hajdúszoboszlón